Ifjúsági Tagozat

Az Ifjúsági Tagozat létrehozásának alapvető célja, hogy elősegítse és támogassa a logisztikai és ellátási lánc menedzsment témakörben érintett felsőoktatási intézmények jelenlegi és végzett hallgatói közötti, illetve a hallgatók és a gazdaság szereplői, elsősorban az érintett vállalatok közötti párbeszédet.
Célunk egy szakmai fórum megalakítása a hallgatók, a pár éve végzett fiatal logisztikusok és a gazdasági életben hosszabb ideje jelenlévő vállalatok szakemberei között, amelyet rendszeres összejövetelek szervezésével kívánunk megvalósítani.
Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a hallgatók a széleskörű elméleti ismeretek elsajátítása mellett, betekintést nyerjenek a szakma gyakorlatába a vállalati vezetők segítségével. A fiatal logisztikusok számára a szakmai kapcsolatok kiépítése és más gyakorlati szakemberek tapasztalatainak megismerése rendkívüli előnyökkel bír. A vállalatok megismerhetik a szakma új generációját, az aktuális trendeket és a mögöttük meghúzódó szemléletmódot, valamint a hallgatók tudományos munkájukkal segíthetik a vállalati problémák megoldását.
Szeretnénk együttműködésre törekedni a más, hasonló profilú szervezetekkel.

Kapcsolat:

Török Erika, tagozatvezető

ifjusagitagozat@mlbkt.hu

Impresszum

Copyright © 2011 MLBKT. Minden jog fenntartva.

További információk a kiadóról és a felhasználás feltételeiről itt.

Feliratkozás

Feliratkozás RSS csatornára

Kapcsolat

1061 Budapest, Király u. 12.

E-mail:logisztika@logisztika.hu

Tel: +36 1 267-87-40

Fax: +36 1 267-96-19