Saját standdal és kísérőprogramokkal várta a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság az érdeklődőket a Hungexpon a héten. A LeanCenterrel kiegészülve erős előadásokkal és aktuális témákkal jelentkeztünk az egyik legjelentősebb hazai szakkiállításon.
Május 5-én délelőtt az Adversum Kft. két előadásával kezdődött a szakmai program.Vida Péter cégvezető előadásában többek között egy italnagykereskedő cég példáján keresztül mutatta be, hogy a telephely-struktúra átgondolásában jelentős megtakarítási potenciál lehet.
Dr. Bóna Krisztián prezentációjában egy mobiltelefon-gyártó cégnél bevezetett e-kanban rendszert és egy elektronikai autóipari beszállítónál a raktár és a termelés között kialakított speciális átadó rendszer tervezési és bevezetési folyamatát mutatta be.
Dr. Lelkes Zoltán, az Optasoft Kft. ügyvezetője előadásában bemutatta, hogy milyen döntési nehézségeket okoz a vevőkiszolgálás, a termelés és a raktározás érdekeinek összehangolása. Az előadó esettanulmányokon keresztül mutatta be azt, hogy mit kell tudnia egy hatékony döntés-előkészítő eszköznek.
A nap második felében a LeanCenter és az MLBKT közös minikonferenciájára, a LEANdustriára vártuk a hallgatóságot. Vendégeink megtudhatták például, hogy milyen eredményeket ért el a lean a Coca-Colánál a BME Lean logisztikai csoportjának közreműködésével.
A Transmoduls Kft. ügyvezetője, Maár Márton András előadásából kiderült, hogy a robottechnikai alkalmazások, az automatizálás lehetőségei nagymértékben támogatják a gyártási folyamatok hibamentességét és csökkenthetik az átállási időket.
Egyed Ildikó, a LeanCenter vezető HR tanácsadója előadásában kifejtette, hogy a jól kidolgozott logisztikai folyamat illetve a robotos gyártástámogatás sem nélkülözheti teljesen az emberi tényezőt a folyamatainkból. A vállalat szervezete is – hasonlóan a berendezéseinkhez – folyamatos karbantartást, fejlesztést igényel.
Az előadássorozat utolsó előadója, Soós László, a HPC Consulting Kft képviselője a minőségi munkakörnyezet és a lean menedzsment kapcsolatáról és a minőségirányatási rendszerekről osztotta meg nézeteit a hallgatósággal.